FEL! projekt – összegzés a szervezők szemszögéből

A Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának 2015/16-os, Nemzeti Tehetség Program által támogatott projektjének szervezőiként nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat újonnan vállalt feladatainkba. A projekt kidolgozásakor igyekeztünk olyan programtervvel előállni, mely elég színes, érdekes és alkalmas a társadalmi felelősségvállalás szerepének kiemelésére, bemutatására a tudományban. Széles palettából válogathattak az érdeklődők: összesen 8 rendezvényünk érmesek és a nagyközönség számára is nyitott volt. 

Hír időpontja

2016. június 30. csütörtök, 15:00
Az elsősorban éremmel rendelkezők számára meghirdetett, a Pro Scientia és Pro Arte Aranyérmek átadását követő Kalandra FEL! című rendezvényünkkel - Dr. Jedlovszky Pál előadásával és az azt követő kerekasztallal- nyitottuk a sort. Az OTDT közreműködésének köszönhetően a friss érmeseket sikerrel tájékoztattuk a rendezvényről, amelyen – élve a felkínált lehetőséggel – szép számmal vettek részt. Egy tökéletes alkalom volt ez arra, hogy a friss érmesek megismerkedhessenek a Társasággal, céljaival, a benne rejlő lehetőségekkel, valamint a korábbi érmesekkel. Ez természetesen nem csak egyirányú volt, hiszen mi is megismerhettük a köreinkhez frissen csatlakozókat. Reményeinknek megfelelően sok lelkes fiatallal találkozhattunk, akik csatlakozva hozzánk, velünk együtt ápolhatják majd a PSAT által kitűzött célokat. Ők is tudják, az éremmel nem csak elismerést, de feladatot is kaptak, melyet saját értékrendjüknek és lehetőségeiknek megfelelően láthatnak el.
 
A következő rendezvényünk már minden érdeklődőt befogadott: Készülj FEL! címmel Szegeden Dr. Szabó Éva egy workshop keretein belül, előadásban, valamint gyakorlatban elvégzendő feladatok formájában emelte ki a társadalmi felelősségvállalás különböző helyzetekben megfigyelhető megnyilvánulásait. Ezzel párhuzamosan futott a Dr. Harsányi Szabolcs Gergő által vezetett csapatépítő tréning egy maroknyi érmesnek, melynek köszönhetően régiek és újak még jobban összekovácsolódtak. A kezdeti félelmeink, miszerint a vidéken tartandó rendezvények nem biztos, hogy olyan nagy közönséget vonzanak majd, a szegedi programok alkalmával végképp eloszlottak. 
 
Bátran vágtunk bele tehát a következő, végül ugyancsak nagy sikert aratott Ébredj FEL! címmel futó villámcsődület lebonyolításába. A pécsi jogi kar aulájában lelkes, az üzenetünkkel eggyé váló érmesek és fiatalok nagy izgalommal várták a pillanatot, amikor felcsendültek a Játékkészítő c. darab „Álmodd meg a csodát” dalának első hangjai, és belevághattak a Sántha Zsófia által kidolgozott koreográfia bemutatásába. A flashmobról készült felvétel azóta a FEL projekt „himnuszává” nőtte ki magát. A projekt végeztével reméljük, hogy továbbra is fel-feltűnik majd, hiszen nagyon fontos dolgot közvetít: ha hiszünk az álmainkban és magunkban, elérjük, amit célul tűztünk ki. FEL! a céljainkért! 
 
Ezt követően, egy tökéletes reklámfilmmel felvértezve vágtunk bele a Budapesten tartott három tudománynépszerűsítő bemutatónk szervezésébe. A Fedezz FEL! 1-3. szintén nyitott volt minden érdeklődő számára. Az egyik bemutatót az alacsony létszámkorlát miatt dupláznunk kellett, olyannyira nagy volt az érdeklődés. Célunk volt, hogy bennfentes információkhoz jussanak a felelős munkavégzésről, a munkával járó szépségekről és nehézségekről az adott terület iránt érdeklődők. Nehéz volt eldönteni, milyen témákat emeljünk ki, hiszen rengeteg érdekes, sokakat vonzó lehetőség közül választhattunk. Igyekeztünk szem előtt tartani a mai igényeket, így a közösségi média, a rákkutatás és a meteorológia témakörére esett a választásunk. Korábbi projektjeink alkalmával szerveztünk már hasonló bemutatókat, de korántsem fedtünk le még minden témát, így reméljük, hogy lesz még lehetőségünk hasonló programok szervezésére.
 
A programsorozatot egy olyan rendezvény zárta, amit mi magunk is talán a legnagyobb érdeklődéssel vártunk. A Kutató Diákok Mozgalmának poszterversenyéhez csatlakozva egy élő könyvtárat nyitottunk. A Lapozz FEL! fantázianevet viselő programunk talán az egyik leghasznosabb módja volt a fiatal tehetségekben felmerülő kérdések megválaszolásának. Élő könyveink a tudományterületek széles palettáját fedték le, így mindenki megtalálhatta a maga érdeklődési területének megfelelő „könyvet”. Mi szervezők is felosztottuk egymás között a feladatokat, könyvtárosok és élő könyvek szerepébe bújtunk, sőt, könyvtárasaink még el is csábultak és egy-egy szabad időszakot felhasználva maguk is olvasgattak. A nagy sikert aratott program könyvtárosok, könyvek és olvasók szerint is mindenképp ismétlést kíván, legkésőbb egy év múlva újra a Kutató Diákokhoz csatlakozva. Reméljük, hogy lesz alkalmunk rá.
 
A projekt rendezvényei ugyan véget értek, de mi még nagy munkában vagyunk a lezárást és értékelést tekintve. Reméljük, hogy rendezvényeink között mindenki megtalálta a számára megfelelőt és sikeresen elősegítettük a társadalmi felelősségvállalás eszméjének terjedését. A rendezvényekkel, kommunikációval kapcsolatos és egyéb, a projektet vagy a PSAT-ot érintő észrevételeket a psat.arany@gmail.com címen várjuk. Örömmel fogadunk minden hozzászólást, építő kritikát, melyek segítségével jövőbeni programjaink még jobban szolgálhatják kitűzött céljainkat.
 
A szervezők nevében
Bugyik Edina
 
 
 
A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi ErőforrásTámogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett a „Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” címmel kiírt pályázatának (NTP-FTH-M-15-0002) támogatásával valósult meg.