A Pro Scientia Aranyérmesek Társasága Egyesület

Bemutatkozás

A Pro Scientia Aranyérmesek Társasága Egyesületnek a Pro Scientia Aranyérem és a Pro Arte Aranyérem tulajdonosai lehetnek tagjai, akik e szándékukat a belépési kérelmükben nyilvánítják ki.

Az OTDT által alapított Pro Scientia Aranyérmet 1989 óta kétévente 45-50 (a jelenlegi szabályok szerint maximum 51) magyar fiatal kutató és művész kapja meg, akik egyetemi pályafutásuk során tudományos vagy művészeti munkájukkal (elsősorban az OTDK és OMDK konferenciákon) kiemelkedőt alkottak. A 2021. évi aranyérmeket november 24-én adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Mindeddig 807 főt tüntettek ki éremmel, azonban az aranyérmeseknek csak egy kisebb hányada tagja a PSAT-nak, ez pillanatnyilag kb. 200 rendes tagot jelent.

A PSAT egyesületi formában, önálló jogi személyként működő civil szervezet, amelynek fő célja az, hogy elősegítse az aranyérmesek és más fiatal magyar tudósok szakmai kibontakozását. Az egyesület fő tevékenysége a két évente megrendezendő konferencia megszervezése, ahol az aranyérmesek tartanak előadásokat - jellemzően olyan témákban, amelyek más tudományágak művelői számára is érdekes lehetnek, az előadásokból pedig kötet készül. A konferenciák előadói csak érmesek lehetnek, azonban az előadások látogatása bármely érdeklődő számára nyitva áll. A PSAT elkötelezett a tudományos utánpótlás nevelése, a tehetséggondozás mellett, tevékenységünkben hangsúlyosan jelenik meg a fiatalok érdeklődésének felkeltése a felsőoktatásba, majd a diákköri mozgalomba való bekapcsolódás, a hallgatói életút tudatos tervezése, a tudományos-kutatói életpályák választása iránt.

Egyesületünk az utóbbi években különböző pályázatok keretei között megvalósított számos rendezvénnyel szolgálta a tudományos ismeretterjesztést és a tehetséges fiatalok, fiatal felnőttek tudomány iránti érdeklődésének felkeltését, a tudományról való felelős gondolkodás elmélyítését.

 

Egyesületi tagság

Az egyesülethez csatlakozni kívánó Aranyérmesek az alább letölthető belépési kérelmet töltsék ki és aláírva juttassák el a PSAT címére! A belépési kérelem kitöltésére rendszerint a PSAT rendezvényeinek alkalmával is lehetőség van.

A tagokon túl akár minden aranyérmesnek lehet saját személyes adatlapja honlapunkon, így bejelentkezve elérheti a védett tartalmakat, jelentkezhet konferenciáinkra és csatlakozhat az aranyérmesek kapcsolati hálójához. A regisztrációhoz e-mail címre van szükségünk, ezért kérjük, aki nem lépett be a PSAT-ba, de regisztrálni szeretne, ezt e-mailben jelezze nekünk. Azokról az aranyérmesekről, akik nem regisztráltak, nevükön kívül csak az éremszerzés évét és a szekciót tesszük közzé, és más adatot nem tartunk nyilván. Az adatkezelési tájékoztatónk itt érhető el.

A már egyesületi tag érmes társainktól kérjük, hogy értesítsenek bennünket arról, ha címük, e-mail címük megváltozott (itt a honlapon belépve az adatok frissítésével, vagy akár e-mailben)! A tagsági jogviszony az Alapszabály szerint szüntethető meg (pl. a tag kilépésével, az erre vonatkozó nyilatkozatnak az elnökséghez való eljuttatásával), ám automatikusan nem szűnik meg; akkor sem, ha valaki nem tartja a kapcsolatot a PSAT-tal, vagy nem fizeti az előírt tagdíjat. Ilyenkor azonban az egyesület felmondhatja a tag tagsági jogviszonyát. (Alapszabály II. rész - Tagsági viszony keletkezése és megszűnése)

Az aranyérmesek közössége lassan 30 éve működik, és bővül kétévente újabb fiatalokkal. Sok minden változott a társasággal kapcsolatban, az egyesület a jogszabályoknak megfelelő szigorúbb keretek között működik, de a PSAT-os életérzés továbbra is változatlan. Az első években kialakult közvetlen hangnem, így pl. az érmesek közötti tegeződés szokása mostanáig megmaradt, noha a társaság lassan több generációt ölel fel - egyetemistától a professzorig, ám lélekben mindannyian fiatal(tudós)ok  maradtunk. Ha érmesként olvasod ezeket a sorokat, s még nem vetted fel a kapcsolatot velünk, ne habozz!

Szeretettel köszöntünk! Nézd meg a kisfilmet, hogy lásd, PSAT-osnak lenni jó! :)

 

Letölthető fájlok