Fedezz FEL! 3. - Pontosabban, megbízhatóbban, hitelesebben

Esemény időpontja

2016. május 27. péntek, 12:00

„FEL! a Pro Scientia Aranyérmesekkel – Tudománnyal a FELelős társadalomért” c. pályázati projektünk keretében megvalósuló  Fedezz FEL! című alprogramunk során ez év tavaszán összesen három interaktív tudománynépszerűsítő bemutatót szervezünk, amelyeken előadóink saját tudományterületüket igyekeznek vonzóvá tenni a tehetséges fiatalok körében. Ezek közül a harmadikat Radics Kornélia (PSA 1997), az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke tartja 2016. május 27-én, a 12:00-16:00 óra között. A Pontosabban, megbízhatóbban, hitelesebben. Az ember szerepe a klímaváltozásban – egy kicsit másképp című bemutató keretében a résztvevők látogatást tehetnek az OMSZ Marczell György Főobszervatóriumában (1181 Budapest, Gilice tér 39.). 

Hogy a meteorológiai előrejelzések elkészítése milyen felelősségteljes feladat, és az élet mennyi területére befolyással lehet, ma már nem is kérdés. A bemutató azonban nem csupán ezt a kérdést járja körül. Az előadás kitér a klímaváltozás problémájára, továbbá arra, hogy milyen szerepet játszunk ebben mi, emberek; felelős gondolkodásunkkal és magatartásunkkal hogyan tehetünk akár mi is környezetünkért, végső soron Földünk jövőjéért. A bemutató során a résztvevőket körbekalauzolják az obszervatóriumban, az érdeklődők megismerkedhetnek az OMSZ működésével a gyakorlatban, és a program során megtekinthetjük a rádiószonda felbocsátását is.  

A helyszínből fakadó korlátok miatt a program résztvevőinek maximális létszáma 35 fő. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Kérjük, részvételi szándékodat legkésőbb 2016. május 26-án 20.00 óráig jelezd az alábbi címre küldendő e-mailben: bedush@gmail.com. A tárgy rovatban tüntesd fel: „Fedezz FEL 3.”

A 35 fős létszámkorlát átlépése után jelentkezők várólistára kerülnek. Őket csak akkor tudjuk fogadni, ha a korábban jelentkezők közül valaki lemondja a részvételt. A jelentkezések elfogadásáról néhány napos átfutási idővel, de folyamatosan küldünk értesítést. Ebben az e-mailben kapnak meg minden esetleges további információt is a résztvevők. Amennyiben már csak a várólistán van hely, azonnal jelezzük a jelentkezőnek e-mailben, illetve itt a honlapon, továbbá a program facebook-eseményénél is.

 

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi ErőforrásTámogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett a „Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” címmel kiírt pályázatának (NTP-FTH-M-15-0002) támogatásával valósul meg.

 

      

 

Letölthető fájlok