Pro Scientia Aranyérmesek XII. Konferenciája

Esemény időpontja

2014. november 18. kedd, 23:45

2014. november 6–8. között rendezték meg a Pro Scientia Aranyérmesek XII. Konferenciáját, amelynek ebben az évben az egri Eszterházy Károly Főiskola adott otthont. Az interdiszciplináris találkozón a társaság tagjai konferencia-előadások keretében mutatták be éppen aktuális kutatási témájukat a sporttól egészen az orvosbiológiáig. A konferencia keretében zajlott le a társaság tisztújító közgyűlése is, ahol megválasztották az elnökség tagjait, valamint kijelölték a XIII. konferencia helyszínét.

 

A konferenciát november 6-án, csütörtökön este nyitotta meg Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly főiskola rektora, Szendrő Péter, az OTDT elnöke és Harsányi Szabolcs Gergő, a PSAT elnöke. A konferencia megnyitójára a főiskola Kápolnájában került sor. A helyszín különlegessége, egyedi atmoszférája még inkább emelkedetté, kivételessé tette ezt az alkalmat, ami Jedlovszky Pál, Pro Scientia Aranyérmesnek, az Eszterházy Károly Főiskola oktatójának gondos szervező munkáját bizonyítja. A megnyitón elhangzott köszöntő beszédek a tehetség és a kitartás fontosságát hangsúlyozták, amelyek alapvetően szükségesek a kutatói léthez.

A megnyitót plenáris előadások követték, amelyek különböző szempontokból voltak aktuálisak. Az 1. világháború századik évfordulójára reflektált előadásában Romsics Ignác, aki a történelmi események értelmezése mellett kultúrtörténeti érdekességekkel is színesítette beszédét. Pléh Csaba előadása pedig egyértelműen az ott ülő kutatókat szólította meg, hiszen a kreativitás és a tudomány kapcsolatát elemezte. A nézők közül többen is magukra ismertek az előadó példáiban, jellemzéseiben.

   

Szintén a konferencia első napján zajlott a PSAT közgyűlése, amelynek elsődleges feladata az elnökség megválasztása volt. Ebben az évben az egyesület új alapszabályt is elfogadott, amelynek értelmében az eddigi ügyvivő testületet egy három tagú elnökség váltotta fel. Az egyesület tagjai elnökségi tagnak Harsányi Szabolcs Gergőt, Korsósné Delacasse Krisztinát és Bugyik Edinát választották. Az elnökségi tagok titkos szavazással jelölték ki a PSAT elnökét, Harsányi Szabolcs Gergőt, aki így tehát folytatja elnöki munkáját a társaságban. A közgyűlésen a következő konferencia megszervezésére Tóbi István ajánlkozott, helyszínének Pécset és a Pécsi Tudományegyetemet javasolta, amelyet az egyesület tagjai elfogadtak.

A pénteki és a szombati napokon az előadásoké volt a főszerep. Összesen nyolc szekcióban 48 előadás hangzott el, amelyek a következő tudományterületeket érintették időrendben: sport, pszichológia, informatika, irodalom, történelemtudomány, fizika, kémia, biológia, orvosbiológia, művészet, jogtudomány, szociológia, közgazdaságtudomány. Ennek megfelelően a nézőközönség is több tudományterületet képviselt, ami lehetővé tette, hogy az előadásokat követő vitákban új nézőpontokat felvető kérdések, hozzászólások hangozzanak el. A több éve visszajáró, rendszeresen előadó aranyérmesek kutatásait a nézők közül már sokan jól ismerték, így érdekes volt látni, hogy mennyit haladt előre, milyen új eredményekhez jutott az elmúlt két évben az előadó.

Jedlovszky Pál, a konferencia szervezője a résztvevők számára kikapcsolódási lehetőséget is biztosított. A főiskola oktatói látványos kémiai kísérletekkel nyűgözték le az érdeklődőket, a péntek esti borkóstolóval egybekötött banketten pedig a vacsora mellett kötetlenül beszélgethettek a társaság tagjai.